Az ingatlanirodák egy része díjmentesen közvetít albérletet vevőinek. Ezek a cégek lakástulajdonosokkal szerződnek, velük számolnak el a sikeres üzlet lebonyolítása után. Többségük egyhavi bérleti díjnak megfelelő összeget tesz zsebre a kiadásért, cserébe viszont szolgáltatást is nyújt: a bérlőjelölteket igény szerint szűrik, és el is kísérik őket a kiszemelt lakásba. A fizetendő összeg nagysága független attól, hogy a bérlő egy vagy több évig marad − sikerdíjat csak egyszer kell fizetni. A jobb ingatlanirodák és frachise-hálózatok rendre ezt a módszert alkalmazzák. „Előre egyeztetünk a tulajdonosokkal és bérlőjelöltekkel, a megbeszélt időpontra pedig kiküldünk egy terepen dolgozó kollégát.

Ha összejön az üzlet, sikerdíjként az első havi bérleti díjat kérjük a tulajdonostól” − mondja Borsos Tibor, az amerikai stílusban dolgozó Monopoly ingatlaniroda vezetője. Borsosék cége címkiadással egyáltalán nem foglalkozik, nincs is túl jó véleménnyel az ilyen irodákról. Hasonló a Duna House gyakorlata is: Murányi Ákos vezető elemző a töbletszolgáltatás nélküli címkiadást „érdekesnek” találta, hiszen a címeket közvetítő nélkül is meg lehet találni az interneten. A franchise-hálózatnál szintén a tulajdonos fizeti a sikerdíjat. Ez alapesetben egyhavi bérleti díjnak megfelelő összeg, bár ha tizenkét hónapnál hosszabb időre kötik a szerződést, a közvetítői jutalék a havi bérleti díj másfélszeresére nő. A DH is szűri a bérlőket: egyesek például csak nemdohányzóknak, kisállatot nem tartóknak, vagy éppen nyugati üzletembereknek adnák ki lakásukat, megint mások jogszabályba ütköző kikötéseket is megkockáztatnak.

Kamu címek többezerért

Míg a sikerdíjért dolgozó irodáknak sem okuk, sem lehetőségük nincs a trükközésre, addig a címkiadásból élő cégeknek elemi érdekük, hogy boldog-boldogtalant odaküldjenek egy-egy címre. Ők azzal keresik kenyerüket, hogy az adatbázisukban szereplő címekkel kufárkodnak, négy-nyolcezer forintos tagsági díj fejében. Egy Hollán Ernő utcai irodára például már többen is panaszkodtak, kamuhirdetései miatt. Forgatókönyvük a következő: olyan hirdetést közölnek, amelyre a tulajdonos jelentkezik. A lakásokat fölveszik az adatbázisba, és amikor a bérlő bemegy az irodájukba, kiadják neki a címet. A bérlőjelölt négyezer forintnyi tagsági díj fejében, két héten keresztül folyamatosan kapja a címeket. Ezek egy része viszont nem valós: a telefont felkapó „nagyi” vagy nem tud a hirdetésről, vagy az már nem aktuális.

A tulajdonosok nem is mindig tudják meg, hogy a közvetítők valójában ingatlanügynökök, és hogy a telefonszámukat pénzért fogják kiadni. Pedig a módszer tisztességesen is működhetne, ha a tulajdonos tisztában lenne azzal, hogy ingatlanügynöknek adta meg lakása minden paraméterét, utóbbi pedig csak valós, ellenőrzött címeket árulna a bérlőknek. A Monopoly éppen egy ilyen rendszer kidolgozását tervezi.

Semmit a szemnek

A kamucímek mellett az is tipikus trükk, amikor képtelen áron hirdetnek meg egy-egy albérletet: mi például előkaptunk egy szeptemberi Expresszt, és kiválasztottunk egy 33 négyzetméteres, Parlament melletti napos garzont, amelyet a hirdetés szövege szerint havi negyven-ötvenezer forintért adnának bérbe. A hirdetés most, januárban is aktuálisnak bizonyult… Sőt, több hasonló ajánlat is várt volna, ha befáradunk a Wesselényi utcai irodába, és befizetünk hatezer forintot. Ennyiért három hónapig bombáztak volna bennünket hasonló címekkel. Először a pénzt kellett volna átadnunk, a jobb-rosszabb címeket meg utólag adták volna ki − addig marad a remény, hogy lesz megfelelő ingatlan az adatbázisban.

Nevetséges szolgáltatás

A Hollán Ernő utcai irodába magunk is benéztünk, és kitöltöttünk egy regisztrációs lapot. Igényeink nem voltak túlzottan extrák, a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtér ötszáz méteres körzetében szerettünk volna lakást bérelni, volt rá havi hetvenezer forintunk. Az iroda módszere igencsak egyszerű: a négyezer vagy nyolcezer forintos tagdíj befizetését követően kettő vagy négy hétig továbbítják a címeket, hármas bontásban. Az első blokk az elmúlt három napban beérkező címeket tartalmazza, a többi a régebbieket. Mint megtudtuk, napi húsz új cím érkezik, ami huszonhárom fővárosi kerületre elosztva nem hangzik túl jól − bár nekünk már magával a bontással is problémáink voltak. A rendszer ugyanis nem tudott konkrétan a Körtér környékére szűrni. Így a regisztrációs összegért cserébe gazdagréti, őrmezei, sőt eleve más kerülethez tartozó, kelenvölgyi címeket is kaptunk volna. Az ingatlanközvetítő ugyan tudott volna utca szerint keresni, de a díj befizetése nélkül nem tudhattuk meg, érdemes-e egyáltalán fizetnünk. Részletes adatokat még az elérhetőség feltüntetése nélkül sem kaptunk, fotót pláne nem. Az ok egyszerű: „Mire mindre rákeresünk, lemenne a Nap.” (A telefonos tájékoztatás szerint a kínálat díjmentesen megtekinthető, és csak akkor kell fizetni, ha valami konkrétan megtetszik, és kellene a cím.) Rákérdeztünk arra is, hogy mi történik akkor, ha kiderül, hogy a lakást időközben kiadták. „Ezért rakjuk előre a friss címeket, hiszen három napon belül nem lehet albérletet kiadni". A három napnál régebbi lakások esetében viszont előfordul ilyesmi” − hangzott a felelet. Azt is megtudtuk, hogy ha pillanatnyilag nincs is az adatbázisban megfelelő ingatlan, a Körtér környékéről bármikor befuthat egy nekünk tetsző lakás. Vagy nem. Ahogy a közvetítő fogalmazott: „Ha most nincs, akkor majd lesz.” Csak fizessünk!