Magyarországon (is) az ingatlanközvetítő által megmutatott lakások esetében időnként felüti a fejét – hol a tulajdonos, hol pedig a vevő által kezdeményezve – a mutatás utáni diszkrét pusmogás, kézbe csúsztatott telefonszám-átadás, melynek célja az, hogy ha már az eladó és vevő ilyen jól egymásra talált, mi lenne, ha az üzletből kimaradna az, aki azt ténylegesen összehozta – azaz az ingatlanos. A Lakásmustra szétnézett a piacon, mik a legjellemzőbb esetek, és érdemes-e "okosba" belemenni az ilyen típusú üzletbe.

Ingatlanközvetítéssel foglalkozó régi veteránok szerint amióta létezik ingatlanközvetítés, időnként egyesek megpróbálkoznak a közvetítő kikerülésével. Amennyiben ez sikerül, akkor a tulajdonos könnyen megspórolhatja a fizetendő jutalékot – melynek egy részét vagy egészét az árból elengedi, hogy a vevő is érezze, itt kérem ő is jól járt.

Jellemző módszer – főleg valamivel nagyobb lakások esetén –, hogy a mutatás közben, amikor nem figyel oda a közvetítő (például egy erkélyen, mellékhelyiségben) érkezik az ajánlat, miszerint "megoldhatnánk ezt ügyesen, hagyjuk ki a közvetítőt". Vagy már ott a helyszínen egyezség születik, vagy pedig az átadott telefonszám, névjegy alapján egy későbbi találkozó, telefonbeszélgetés során. Ez egyébként esetenként változhat: ahol kint van a tulajdonos elérhetősége egy hirdetőtáblán, ott sokkal egyszerűbb a dolog.

Ugyan banális dolognak tűnik az egész, azonban sokszor nem is kis összegről van szó. Ezért néhányan úgy gondolják, már megéri konspirálni. Egy húszmillió forintért kínált lakásért kifizetendő közvetítői díj - mondjuk a piacon középszintűnek számító négy százalékos jutalékszint esetében - 800 ezer forint, ami bizony csábító erő lehet a közvetítő kihagyására.

Tudni kell azonban, mielőtt valaki eljátszik ezzel a gondolattal, hogy az esetnek később komoly következményei lehetnek. A vevő oldaláról aláírt nyilatkozat tanúsítja, hogy az adott ügyfelet adott ingatlanos vitte ki a lakásba – később ez lehet az alapja a fellépésnek a tulajdonossal szemben (aki jellemzően a jutalékot fizeti).

A tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen eljárások döntő többségét megnyerik az ingatlanközvetítők, hiszen itt gyakorlatilag arról van szó, hogy egy szolgáltatásért valaki nem fizeti meg az ellenértéket. Egyes közvetítőknél – bár ez nem jellemző, és nem is igen elfogadott piaci magatartás – a vásárlótól is kérnek jutalékot.

A kellemes, budai társasházi lakás megtekintése valóságos horror volt – emlékszik vissza Ilona, aki harmincmillió forint körüli összegért akart vásárolni. A láthatóan minden hájjal megkent tulajdonosnő kávéval és süteménnyel fogadott minket, és amíg a közvetítő kiszaladt kezet mosni, fülembe suttogta ajánlatát, hogy kerüljük ki ezt az egész ingatlanirodát. Ezt minden olyan helyiségben, ahol ketten maradtunk, megismételte, már én éreztem kellemetlenül magam.

A tapasztalatok szerint előfordulnak olyan esetek, amikor már az első percben érezhető, hogy vagy a vevő vagy pedig a tulajdonos alig leplezetten a közvetítő kihagyására játszik. (Ebben az esetben viszont felmerül a kérdés, miért fordul egyáltalán az illető ingatlanoshoz). Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a közvetítők már ismerik az ilyen típusú módszereket: például ha valaki elbizonytalanodik a vevői nyilatkozat kitöltésekor, könnyen okot adhat arra a gyanúra, hogy esetleg nem is valós adatokat ad meg. Ugyan az ingatlanos nem kérhet személyit, de dönthet úgy, hogy inkább mégsem mutat lakást, ha ilyen fenntartásai vannak.

Az egyik legmókásabb esetem még a 90-es években volt ezzel kapcsolatban, amikor egyéni közvetítőként dolgoztam – meséli egy budai iroda vezetője. Az úr elég sokat gondolkodott a rovatok kitöltésekor, ezért futólag megnéztem a papírt, és teljesen elképedtem, ugyanis az ügyfél nevéhez egy viszonylag gyakori, de női nevet írt be. Elnevettem magam, és azt ajánlottam az ügyfélnek, ha ennyire nem bízunk egymásban, próbálkozzon inkább egyénileg.

Nem kell azért félteni egyes – főleg kis – közvetítőket sem: a megbízási szerződésen és a vevői nyilatkozaton időnként nagyon érdekes dolgok is feltűnhetnek – ezeket mindenképpen olvassuk el tüzetesen, főleg, ha apróbetűs részeket is találunk rajta.

Előfordulhat, hogy tulajdonosként még évekkel lakásunk eladása után is fizetnünk kell az irodának, ha netán mégis prezentáltak volna egy vevőjelöltet (hiába nem ő vette meg), vagy éppen akkor is fizetési kötelezettséget kötnek ki, ha véletlenül valamelyik sokadik ági rokonunk venné meg azt a lakást, amit anno mi is megnéztünk. (Az ilyen kikötéseknek persze általában gyakorlati alapjuk van, azonban gondoljuk át, mi az, ami még aláírható, és mi az, ami már teljesen a nonszensz kategóriába tartozik).

A címkiadók esetében szerződést ritkán kell kötni, ott inkább címenként kérnek pénzt. A tapasztalatok szerint nem minden esetben hatékony a dolog. Sokszor jobban járunk, ha – ingyen – átböngésszük valamelyik netes hirdetési oldalt vagy nyomtatott hirdetési újságot.

írta: Martin Péter

Forrás: http://blog.mfor.hu/lakasmustra/1253.html