A Napi Gazdaság cikke

Sokat fejlődött az ingatlanközvetítői szakma az utóbbi években, ma már nyomaiban sem találhatóak olyan cégek, amelyek fix összegért egyszerűen (sokszor a valóságban nem is létező) címeket árusítottak. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden rendben van ezen a területen. Hihetetlenül sok, önmagát ingatlanközvetítőnek tituláló cég, magánszemély, illetve egyéni ügyvéd tevékenykedik a piacon. Köztük azonban a valóban gyilkos verseny biztosan nem a szolgáltatások terén zajlik. Annak ellenére, hogy néhány, a külföldi piacokon tapasztalatot szerzett, jelentős iroda is jelen van már nálunk.

Az ingatlanközvetítők az eladókkal minden esetben olyan szerződést kötnek, amiben szerepel a tulajdoni lap kikérése. Utóbbira azonban (nyilvánvalóan takarékossági okból) szinte sohasem kerül sor. Így az eladó bármilyen négyzetmétert bemondhat. Sokszor így van ez az árnál is. Akadt iroda, amely egy hatvanas években épült 48 négyzetméteres, erősen felújítandó földszinti gellérthegyi lakást 48 millió forintos irányáron vett fel az adatbázisába (hogy csak egy kirívó példát említsünk).

A nagynevű ügynökségek azonban franchise-rendszerben dolgoznak Magyarországon. Valószínűnek tűnik, hogy a partnerek ellenőrzése meglehetősen esetleges. Legalábbis erre utalhat, hogy - mint azt egy konkrét példa mutatja - az A1 jelzését viselő iroda egyik munkatársa olyan ingatlant mutatott be az érdeklődőknek, amelyet ő előzőleg nem látott. Az A1 jelzésű hirdetésben ráadásul a tökéletesen lerobbant lakást "költözhető állapotúnak" írták le, a közvetítő standardja szerint készített tetszetős alaprajzban feltüntetett méretek pedig köszönő viszonyban sem voltak a valósággal.

Lakáskeresők és -eladók (nyilvánvalóan nem teljes körű: budapesti, 20-40 millió forintos árkategóriába tartozó, használt ingatlanok kapcsán szerzett) tapasztalatai szerint jelenleg kizárólag a RE/MAX figyel igazán arra, hogy valóban szolgáltasson. A vevőknek az őket érdeklő lakásokról prospektust ad, amelyben minden lényeges adat és az ingatlant bemutató fotók is szerepelnek. Az alaprajzot ellenőrzik és a lakás árát is igyekeznek a realitásokhoz igazítani.

Az ingatlanközvetítők azonban jobbára csak annyit tesznek, hogy egyszerűen befurakodnak az eladók és a vevők közé. A mérsékeltebb áron meghirdetett lakásoknál akár kéttucatnyi ügynökségi érdeklődő is akad. Ők az alapárat megfejelik a jutalékukkal, így emelik az árszintet. Az ugyanazt az ingatlant kínáló ügynökök igyekeznek egyediek lenni, az érdeklődők emiatt találkozhatnak fals címekkel (például a Bölöni utca ezzel a módszerrel kerülhetett a Moszkva tér közelébe) és paraméterekkel. Az adatbázisok összekapcsolása sokszor még a franchise-láncon belül sem valósul meg. Az ügynökségek a hirdetési portálokra automatikusan újra és újra felpakolják az adatbázisukban levő ingatlanokat, azt is mondhatjuk, hogy dömpinggel mosva el a tulajdonosok eredeti hirdetéseit. Az ilyen tömegű (és stílusú) "ráhirdetés" nemcsak bosszantó, hanem kártékony is, hiszen teljesen hamis benyomást kelthet a piacról.

A közvetítői jutalékok az utóbbi években szinte csillagászati magasságba kúsztak fel (kizárólagosság esetén kevesebbet kérnek, de az ilyen megállapodás egyre ritkább). Az irodák által mondott értékeket ráadásul még az áfa is növeli. Nem véletlen azonban, hogy a cégek sohasem teszik közzé jutalékkulcsaikat. Ebből ugyanis az élelmesebb ügyfelek alkudhatnak. Akadnak ügynökök, akik eleve háromféle - más-más jutalékkulcsról szóló - nyomtatványt hordanak maguknál. Ezeket a nyomtatványokat is érdemes persze alaposan áttanulmányozni. Találkoztunk ugyanis olyan szerződéssel, amelyben 50 ezer forintos bánatpénz járt volna az ügynöknek minden olyan esetben, amikor más (akár maga a tulajdonos) adja el a lakást. Kifogásra azonban a passzust szinte ellentmondás nélkül kihúzták. B. Varga Judit

Forrás: http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&placein=hirkereso&nID=360317